Völgykapu » VÖLGYKAPU VENDÉGHÁZ szeretettel várja kedves vendégeit

Wellness

  • * Színterápiás élménymedence
  • * Finn szauna
  • * Infraszauna
  • * Szaunázási tanácsok
  • * Hidromasszázs
  • * Külön igény alapján masszázs
  • * Dézsafürdőzés

A finn szauna

Szaunázni többet jelent, mint ücsörögni a szaunapadon és izzadni a melegben: egy „utazásnak” tekinthető, különféle „állomásokkal”, aminek végeztével rálelhetünk a test és lélek harmóniájára.

A szaunakultúra terjedését felidéző történeti leírásokból tudjuk: az északi országokban járó idegent az 1600-as években bevezették a 90-100 Celsius-fokra felfűtött helyiségbe, és a legnagyobb tisztelet és megbecsülés jeléül megengedték, hogy pucérra vetkőzzön, sőt, azt is megígérték neki, hogy hamarosan nyírfavesszővel jól megcsapkodják. Ilyenkor rendszerint menekülésre fogta a nagy kegyben részesülő, valami olyasmit mormogva a foga között, hogy nem szeretne részese lenni ennek a különös vendéglátásnak. „Utazás a pokolban” – így hívták az északi népek e furcsa, forró szokását Európa más részein. És nagyon sok időnek kellett ahhoz eltelnie, hogy másutt is felismerjék: mit mulaszt el, aki nemet mond, ha vendéglátói szaunázni invitálják.
A klasszikus finn szaunára a magas hőmérséklet és alacsony páratartalom a jellemző. A 80–100 Celsius fok hatására kitágulnak a pórusok, a bőrből és a szervezetből az izzadás hatására eltávoznak a méreganyagok. Az ideális szaunázási idő 20-40 perc, amit a jobb relaxációs hatás elérése érdekében tanácsos egyszer-kétszer 10 perces megszakítással teljesíteni. A rendszeres szaunázás stresszoldó hatású. Tudnivaló ugyanakkor, hogy perifériás keringési rendellenesség, például visszeresség és szívbetegség esetén nem ajánlott.
Néhány jó tanács

  • * A szaunázás időigényes, legalább egy-két órát tart.
  • * A forróság előtt érdemes kerülni a nehéz, zsíros ételeket, de üres gyomorral sem jó szaunázni, mert a vércukorszint leeshet, ami esetleg rosszulléthez vezet. A végén a folyadékveszteséget érdemes pótolni.
  • * Előtte a zuhanyozás meleg vízzel, és a törülközés segíti az izzadás beindulását.
  • * Ugyanannyi időt kell eltölteni a forró helyiségen kívül pihenéssel, relaxálással, mint amennyit az izzadásra szántunk.
  • * Az ékszerek, a smink nem a szaunába valók.

 Infraszauna

Mélymeleg kezelés, amely nagyszerűen regenerálja az izmokat, a bőrt és a szöveteket. Az alacsonyabb hőmérséklet (35–55 Celsius-fok) miatt nagy előnye, hogy kevésbé terheli a szervezetet, mint a finn szauna. Az infravörös hőforrás nem a levegőt melegíti fel, mint a hagyományos szauna, hanem a testet, ezáltal alacsonyabb hőmérsékleten izzad a szervezet, hatása mélyrehatóbb. Fájdalomcsillapításra, valamint a narancsbőr eltüntetésére használják. Tisztítja és tonizálja a bőrt, javítja rugalmasságát. Csökkenti a stresszt és a fáradékonyságot.
Miért jó az infraszauna?

  • * A gyógyászatban nagyon sokféle betegség kezelésére használható – pl. izületi gyulladás, reumatikus fájdalmak, izomfájdalmak, ficamok, rándulás, megfázásos és allergiás megbetegedések, emésztõszervi problémák, keringési betegségek, bõrbetegségek, vesemûködési zavarok, stb.
  • * Fitness célokra kiválóan alkalmazható: a fogyókúra leghatékonyabb és legegészségesebb eszköze, mert a rendkívül hatékony kalóriaégetés mellett egyúttal elvégzi a keletkezõ bomlástermékek eltávolítását, a szervezet méregtelenítését, salakmentesítését is. Az izomzat átrendezésével ideálisan átformálja az alakot.
  • * A méregtelenítéssel aktivizálja az immunrendszert, növeli védekezõ, öngyógyító erõinket. Más módszerekkel nem eltávolítható méreganyagok (nehézfémek) kiürítését is lehetõvé teszi.
  • * Az öregedési folyamatot hosszú távon lassítja.
  • * Használata az alacsonyabb hõmérséklet miatt (40-50 C°) sokkal kellemesebb közérzetet, az izomszövetek ellazítása által teljes relaxációt biztosít.
  • * A bõrt mélytisztítással megfiatalítja, a cellulitiszt megszünteti.
  • * A sportban bemelegítésre, sérülések gyógyulásának meggyorsítására kiválóan alkalmazható.
  • * Megszünteti a fáradékonyságot, javítja a fizikai-szellemi teljesítõképességet.

Hogyan szaunázzunk – néhány jótanács

Követve az alábbi tanácsokat, szaunafürdőjét pihentető és élvezetes élménnyé teheti.

Szakítson elég időt. Ne siessen a szaunázással, hogy annak hatásai maximálisan érvényesülni tudjanak. Szaunázni csak nyugodt körülmények között lehet.

Kezdje a szaunázást egy frissítő tusolással. Ennek elsősorban higiénikus okai vannak, de fontos a víz testünkre gyakorolt frissítő hatása is.

Terítsünk törölközőt a szauna padra, amire ráülünk. Ez egyrészt higiéniás okokból célszerű, másrészt megvéd minket attól a kellemetlen érzéstől, amit egy felforrósodott pad okozhat.
A szauna hőmérséklete. A 80-90°C (maximum 100°C) elegendő ahhoz, hogy a szauna kifejtse jótékony hatását. A szauna páratartalmát növelhetjük a szaunakályhában található kövekre locsolt vízzel. Nem érdemes egyszerre túl sok vizet locsolni a kövekre, mert ez a hirtelen páratartalom változás sokkolja bőrünket, gátolva a természetes izzadás fokozatos beindulását. Emellett igen kellemetlen a forró vízpára égető érzése.
Meddig maradjunk a szaunában? A „Ki bírja tovább verseny” nagyon egészségtelen, és ellenkezik a szaunázás szellemiségével. Természetesen a szaunában töltött idő mindig személyre szabott. A legfontosabb szabály: csak addig tartózkodjunk a melegben, ameddig az jólesik. Élettanilag a javasolt időintervallum, amit a szaunában egyhuzamban eltöltünk, 8-12 perc (kezdőknek javasolt a 4-8 perc). Általában ennyi idő szükséges ahhoz, hogy a testhőmérséklet emelkedni kezdjen, és megkezdődjön a természetes izzadás (ez nem azonos azzal a kicsapódó vízpárával, amit a forró kövek ész nélküli locsolása okoz).
Testünk hirtelen és drasztikus lehűtése egyáltalán nem szükséges. A szaunafürdőzés két egymást ismétlődően követő szakaszból áll. Az egyik a forró szaunában történő felhevülés, a másik a lehűlés és pihenés szakasza. A lehűlési szakaszban vehetünk egy frissítő zuhanyt, vagy megmártózhatunk medencében, dézsában. Erre a célra használhatunk hideg vagy langyos vizet, ki mit kedvel. Semmiképpen ne forró vízben fürödjünk, hiszen a lehűlés szakaszának lényege, hogy testünk hőmérséklete visszahűljön az amúgy megszokottra. Ezek után üljünk le kényelmesen, esetleg feküdjünk le, és pihenjünk pár percet, mielőtt ismét visszatérünk a szaunába. A jeges vízben való megmártózást, a friss hóban való hempergést csak gyakorlott “öreg rókáknak” javasoljuk.
Hányszor térjünk vissza a szaunába? A felhevülés/lehűlés szakaszait annyiszor ismételhetjük, amennyiszer jólesik. Néha elég egyszer bemenni a melegbe, néha többször kívánja testünk a felhevülést. A szaunázók között leginkább elterjedt, hogy három alkalommal ismétlik meg a felhevülést.
A szaunázás befejezése. Hagyjunk időt magunknak a pihenésre. Ne siessünk sehova, az öltözködés is ráér. Pihenjünk és élvezzük a szaunázás okozta kellemes érzéseket. Tusoljunk le bő vízben, a tusfürdők és szappanok használatát kerüljük. A forró szauna bőrünk pórusait kitágította, kitisztítva így azt a baktériumoktól és egyéb szennyeződésektől. Aggódó anyukák figyelmébe ajánljuk: nem szükséges zsíros szappanokkal és egyéb kemikáliákkal “sterilizálni” a gyerekeket, újra eltömítve így a kitágult bőrpórusokat. Végezetül kerüljük az alkoholos italokat és a nagymennyiségű étkezést szaunázás alatt és közvetlenül utána. Egy könnyű snack és egy frissítő ital tökéletes befejezése egy élvezetes szaunázásnak.
Jó szórakozást, kellemes pihenést kívánunk.
Erkki Helamaa írása nyomán.

Az eredeti cikk a szaunapont.hu honlapján található.

Hidromasszázs

A víz hatása rendkívüli. Hogyha a hétköznapok feszültségéből szeretne feloldódni, vagy csak szeretné meredt izmait és ízületeit megmasszírozni, a hidromasszázs biztosítja a kellemes felüdülést – és mindezt természetes körülmények között.
Hazánkban a fürdőkultúra nem ismeretlen fogalom. A víz, mint őselem, az élet forrása, ezért az emberi szervezet számára ideális közeg. Megfelelő hőmérsékleten az anyaméhben való lebegés nyugalmát adja. Hatása testre és lélekre egyedülálló, ami kémiai anyagokkal és egyéb módszerekkel nem helyettesíthető.
A hidromasszázs nem más, mint a víz és a levegő megfelelő összhangjával elért, vérkeringést fokozó masszázs. A fürdőzés során a test hőmérséklete megemelkedik, a vérkeringés felgyorsul, a vérnyomás csökken. A sejtek számára szállított oxigén és tápanyag mennyisége többszörösére nő. Mindezek mellett kitágulnak a bőr pórusai, a szövetek, izmok ellazulnak. Ezeket a hatásokat növelheti a hidromasszázs, mely összességében ajánlható a mozgásszervi és reumatikus panaszokra, a vérkeringési- és anyagcserezavarok enyhítésére, illetve a visszerek, a cellulitisz megelőzésére.


Természetesen nem elhanyagolható a hidromasszázs hatása a stressz és a fáradtság kezelésében sem. A vízbe merült test súlya 90%-kal csökken, így az izmok és ízületek felszabadulnak a teher alól, hogy Ön súlytalanul lebeghessen a gyógyhatású vízben. A meleg víz és a levegő keveréke alkotja a hidromasszázs vízsugarát, mely a masszázs műveletét végzi. Ez az erőteljes vízsugár ellazítja a megfeszült izmokat és serkenti az endorfin termelést, a test természetes fájdalomcsillapítóját. Természetesen a hidromasszázs sokkal többet nyújt, mint egy jó masszázs. A kellemesen pezsgő meleg víz biztosítja a szellemi és érzelmi felfrissülést egyaránt. Ötven perc reggelente és jól indul a napja. Egy megmártózás este lefekvés előtt és biztosan mélyen és nyugodtan fog aludni.
Ha egyszer kipróbálta, minden nap használni fogja.

A színterápia titkai

A színek jelentős befolyást gyakorolnak ránk, függetlenül attól, hogy ennek tudatában vagyunk, vagy sem.
A mindennapi életben a különböző színek befolyásolják szervezetünket, hangulatunkat. A narancs, a piros mint maga a napfény felélénkít minket, a kék, a zöld, akárcsak az ég, vagy a tenger kékje nyugtató hatással van ránk. Az alternatív gyógymódok között a színterápia teljesen elfogadott.
A színeket testünk különböző módon tudja felvenni: speciális gépekkel végzett fénysugárzás révén; napsugárzás által (hiszen ez a fény magába zárja valamennyi színt); besugárzott víz által, melyet egy meghatározott szín energiájával töltenek fel; saját természetes színüket mutató ételek fogyasztásával, természetes esszenciákkal színezett vízben való fürdés, ruhák, meditáció, vizualizáció és légzőtechnika segítségével, valamint speciális termékekkel történő masszázs által.
A különböző napszakokhoz és évszakokhoz különböző színű színfürdő illik. Így például reggel érdemes meleg színű fürdőt venni, hideg téli reggelen narancs vagy vörös fürdő remek választás, mert rengeteg energiával tölt fel. Nyáron vagy délután egy zöld fürdő felfrissítő és pihentető hatással lehet ránk. Este hideg színű fürdőt célszerű venni, mert az nyugtat meg. A sárgával vigyázzunk, lefekvés előtt ne vegyünk sárga színű fürdőt, mert felfrissíti a gondolkodásunkat és nem fogunk tudni aludni.
A színterápia “finom” kezelés, azaz nincsenek mellékhatásai, nem okoz függőséget, és néhány esetet kivéve nincsenek ellenjavallatai sem. Bármilyen más kezelés mellett ajánlható, mivel elősegíti a mérgek ürülését szervezetünkből ezáltal felerősítve más gyógymódok hatását. Minden kezelés önmagában is eredményes, de természetesen a rendszeres alkalmazás növeli hatékonyságát. Nem kell meglepődnünk azon a tényen sem, hogy a színes fények jótékony hatással vannak általános érzelmi állapotunkra, pszichénkre is.
Ennek lehetőségét biztosítja a Színterápiás élménymedencénk használata.

Masszázs

Általános ismertető.
Masszázs, gyógymasszázs (gyógyító masszázs), frissítő masszázs, szépítő masszázs , sport masszázs , relaxációs masszázs , hidratáló masszázs… Sok megnevezést használunk a masszázs folyamatára, annak különböző változataira.
Rohanó életmódunk, a növekvő stressz, a sokak által érzett bizonytalanság, az ugyancsak nem kevesekre jellemző mozgásszegény életmód, a gyakorta helytelen testtartás, sok esetben az egyoldalú fizikai megterhelés – mind hozzájárulnak ahhoz, hogy izmaink aszimmetrikussá-túlfeszítetté váljanak. A masszázs az egyik legősibb és legkellemesebb természetes – káros mellékhatásoktól mentes – módszer a betegségek megelőzésére és gyógyítására, az egészség megőrzésére.

A masszázsterápia során alapvető a vérkeringés fokozása, aminek hatására felgyorsul a különféle lerakódások felszívódása, csökken a lerakódott zsír mennyisége. Megszünnek a bőr alatti kötőszövetben lévő feszülések, letapadások.
Fokozódik a nyirokkeringés, változik az anyagcsere, a testhőmérséklet, a légzés, fokozódik a vizeletkiválasztás, ezáltal a méregtelenítés. Masszázs után növekszik az izomzat teljesítőképessége, az elvégzett izommunka gyorsabbá és kitartóbbá válik. A masszázs csodálatos hatást fejt ki az idegrendszerre is.