Völgykapu » VÖLGYKAPU VENDÉGHÁZ szeretettel várja kedves vendégeit

4-es szoba: Abaújszántó

település története:
Abaújszántó az ősidők óta lakott, magyarok pedig a honfoglalás óta lakják. Több mint 600 éven át város volt, 1921-ig a gönci járás székhelye, Kassa után a régió legnépesebb települése. Városi rangját 1902-ben elveszítette, a térségbeli vezető szerepet a közeli Encs vette át. 1921-től 1962-ig az abaújszántói járás székhelye volt. 2004 júniusában újra városi rangot kapott.
Több híres ember neve is megemlíthető Abaújszántóval kapcsolatban: iskolamesterként itt tanított 1567 és 1568 között Ilosvai Selymes Péter, voltak itt birtokai Bakócz Tamásnak, de Károli Gáspár élete is több pontot kapcsolódik a városhoz (a Biblia-fordításban szántói református lelkészek is segítettek neki). Balassi Bálint 1585 júliusában több napot is itt töltött, innen keltezte barátjához, Sövényházi Móricz Balázshoz írott levelét, amelyben támogatását kérte az ellene felhozott vádak tisztázásához. 1906-ban néhány hónapon átNagy Lajos töltötte be a község szolgabírói tisztét, erről „A lázadó ember” című önéletrajzában említést tesz.
A település térképe
Önkormányzat címe:

Megye: Borsod-Abaúj-Zemplén
Kistérség: Abaúj-Hegyközi
Rang: nagyközség
Terület: 47,36 km2
Népesség: 3407 fő (2001-es adat)
Népsűrűség: 71,94 fő/km2
Irányítószám: 3881
Körzethívószám: 47
(forrás: Cserehát.hu)